Miért nevezték tengerszemnek a Bánki-tavat?

bankito1810123.JPGRégen úgy hitték, a tenger lehet az oka annak, hogy a Bánki-tó olyan amilyen, ám még ha ki is derült erről mára, hogy nem igaz, kétségtelenül csodálatos látványt nyújt napjainkban is.

A Börzsöny lábainál meghúzódó Bánk igazi paradicsoma azoknak, akik a nyugalomra, békére és a friss levegőre vágynak, legalábbis az év azon időszakaiban, amikor nem a neves Tó-fesztivált tartják éppen.bankito1810121.jpg

Fotó: H.Szabó László/MTI

A mindössze 700 fős falu gyöngyszeme a fesztivál névadójának számító Bánki-tó, amelyet sokan még ma is ismernek úgy, mint a tenger szeme. Hivatalosan a tengerszemek a jégkorszakban alakultak ki a gleccserek elolvadása után, ám mégsem ezért e név, hanem mert egy - az 1820-as - években ránk maradt feljegyzés szerint a helyiek összeköttetést véltek felfedezni a tenger és a tó között, mondván a tó sem esőzésekkor nem árasztja el a települést, sem nem szárad ki az esőmentes időszakokban.

Annak ellenére, hogy mára azért a tudományos vizsgálatok bebizonyították, szó sincs erről, mivel fenékforrások táplálják a tavat, felesleges vize pedig egy zsilipen át a Bánki patakon keresztül indul az Ipoly felé, a tó ma is különlegesen szép környezetet biztosít azoknak, akik a nyüzsgést nem, a hangulatos pihenést viszont nagyon is szeretik.bankito1810122.JPG

Fotó: barangolocsalad.hu

A tónak volt egy nehéz időszaka a 90-es évek elején, akkor hivatalosan fürdésre alkalmatlannak tartották a vízminőség miatt, mára azonban ezt a problémát is sikerült orvosolni, nyugodtan és önfeledten lehet fürdeni nyaranta. Vize 4-7 méter között van átlagosan, ezért a kijelölt helyeken kívül nem célszerű úszni, viszont simán kiválthatja a Balatont a nyári hétvégéken, mivel vize hőmérséklete is közel azonos a magyar tengerével.

Miután a tó Bánk legfontosabb turisztikai látványossága, ezért nagyrészt ide kötődik sok hasznos fejlesztés, ezek pedig nagyban növelik a kikapcsolódás örömét. Találunk itt tókerülő bicikliutat, sőt innen akár a festői szépségű Kétbodonyba és Kisecsetre is el lehet tekerni, akinek van kedved és ideje, sőt lehetőség van egy romantikus csónakázásra is, ami a nyugodt környék okán igazán felüdülés lehet. Azoknak pedig, akik már túl nyugodtak, azok a helyi Kalandparkban vagy a tollaslabda-, a tenisz - vagy a streetballpályákon emelhetik a vérnyomásukat!bankito1810124.JPG

Fotó: BSzanto/Infafotó

Bármilyen programot is találunk magunkban, egyben biztosak lehetünk. Az itt eltöltött idő tökéletesen alkalmas arra, hogy megszabaduljunk a mindennapi rohanás okozta feszültségtől, (ami a ma emberének bizony nem kis problémája) és energikus folytathassuk munkánkat a hétköznapokban. Mert ami a szívnek és a léleknek is jó, azért a test is hálás lesz!

Kiemelt kép: Zsolt Vázsonyi (flickr)

Ha tetszik a cikk, kövess minket a Facebookon is!