Csodálatos időutazás a szécsényi Nosztalgia Múzeumban

nosztalgiamuzeum01.jpgElőször csak hobbinak indult, mára azonban egy nagyon érdekes és szívet melengető kiállítást hoztak létre a Nógrád megyei városban.

Amikor Jászberényi Pál annak idején elkezdte gyűjteni hobbiból a telefonokat, aligha gondolta volna, hogy valami olyan dologba kezd bele, ami túlnő majd a telefonszereléssel foglalkozó férfi eredeti tervein. A régi, rossz, leselejtezett telefonokat a rádiók, a magnók, a gramofonok és a paraszti, kispolgári élet használati tárgyainak gyűjtése követte, amit aztán sok-sok évtizeden át folytatott lelkesen.nosztalgiamuzeum02.jpg

A gyűjtemény tulajdonosa sosem rejtegette ezeket a sokakban jó érzéseket keltő régi tárgyakat, garázsában és fészerében is örömmel mutatta meg bárkinek. Ennek pedig gyorsan híre ment a városban, a művelődési központ igazgatója pedig felkérte őt arra, hogy egy Városnapon mutassa meg  egy részét ennek a gyűjteménynek a város sétáló utcájában.

Ez volt az a pillanat, amikor megfogalmazódott az igény arra, hogy ezt a maga nemében páratlan gyűjteményt érdemes lenne kiállítássá szervezni. 2013-ban a Közművelődési Nonprofit KFT munkatársainak közreműködésével indult meg a Nosztalgia Múzeum létrehozása, amely aztán egy évekkel később már meg is nyithatta kapuit az érdeklődők előtt. nosztalgiamuzeum03.jpg

A kiállítás legnagyobb része, mondhatni az alapja Jászberényi Páltól származik, de - és ez szép példája az összefogásnak - sokan voltak, akik szivesen adtak saját emlékeikből is azért, hogy mind teljesebbé váljon a kiállítás. Bár még ma sincs kész teljesen, szépen bemutatja az 1900-as évektől a 70-es, 80-as évekig a technika fejlődését különböző módokon.

Találunk itt katonai, rendőrségi, határőrségi ruhákat, sapkákat, kabátokat, kisdobos és úttörő felszereléseket, valamint technikai eszközöket éppúgy, mint a 60-as, 70-es évek kitüntetéseit, érmeit, okleveleit is, illetve sokfajta igazolványt, cselédkönyvet, birtoklevelet és katonakönyvet is.nosztalgiamuzeum04.jpg

A falakon régi szécsényi vagy Szécsény környéki fotókon az akkori építészeti, mezőgazdasági, kisvárosi kultúra épületeit, tárgyait tekinthetik meg a látogatók, a Hangos teremben pedig ki lehet próbálni régi magnókat, lemezjátszókat, rádiókat.

A játékos és vállalkozó szellemű látogatóknak vannak olyan polcok, ahol ki kell találni, hogy milyen tárgyak vannak kiállítva, ezen felül pedig mindenkit Kincskereső Játék és egy ajándéksarok vár, hogy még teljesebb legyen az élményük.nosztalgiamuzeum05.jpg

A Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. égisze alatt működő múzeum hatalmas élményt nyújt azoknak, akik szeretik a régi emlékeket felidézni, akik gyermekként használták is a kiállított tárgyakat, és azoknak is, akik eddig csak szüleik, nagyszüleik elmondásai alapján ismerhették meg a múlt hasznos és szeretetreméltó tárgyait!

A fotók a régi kiállítóhelyen készültek, időközben a kiállítás a jelenlegi, Haynald úti épületbe került.

JEGYÁRAK
A kedvezményes jegyek igénybevétele csak igazolvány felmutatásával lehetséges.
6 ÉVES KOR ALATT INGYENES
TELJES ÁRÚ JEGY / FELNŐTT : 1.000 FT
KEDVEZMÉNYES ÁRÚ DIÁK / NYUGDÍJAS: 500 FT
 Szécsényi kártyával 10 % kedvezmény
70 éves kor fölött: INGYENES - igazolvány felmutatásával
Fogyatékkal élőknek: INGYENES - igazolvány felmutatásával
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK valamint CSOPORTOS és CSALÁDI kedvezmények a
+36 (32) 370 - 777 és a +36 70 329 28 85 telefonszámon

A Nosztalgia Múzeum nyitva tartása:
MÁJUS 1 - SZEPTEMBER 30.
Kedd - Vasárnap: 10:00 - 18:00
Hétfő: SZÜNNAP     Húsvét Hétfő: NYITVA

OKTÓBER 1 - NOVEMBER 30.
FEBRUÁR 1 - ÁPRILIS 30.
Kedd - Szombat: 10:00 - 16:00
Hétfő: SZÜNNAP     Vasárnap: ZÁRVA

Előre egyeztetett időpontokban a ZÁRVA tartás napjain is van lehetőség csoport fogadására.
Kérjük látogatási igényüket az alábbi elérhetőségeken jelezzék!
  +36 (32) 370 – 777, +36 70 329 28 85
Facebook: Nosztalgia Múzeum Szécsény

Működtető:
Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft., 3170 Szécsény, Ady Endre út 12.
Telefon: +36 (32) 370-860    E-mail: szecseny.kozmuvelodes@gmail.com

Fotók: Nosztalgia Múzeum (Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft)

Ha tetszik a cikk, kövess minket a Facebookon is!